Múzeum, kiállítás

Ajánlatunk

Az 1989-ben, Budapesten alapított Ludwig Múzeum az első olyan intézményként jött létre a volt szocialista országokban, amely az egyetemes kortárs művészetet mutatta be. Az alapítók, és adományozók, Peter és Irene Ludwig célkitűzése volt, hogy a keleti és nyugati művészetet és kultúrát közelebb hozzák egymáshoz.

A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.

Kreatív, látványos és élvezetes interaktív kiállítás gyerekeknek és családoknak Budapest szívében, a Király utcában! A MiniPolisz Budapest központjában található, a Deák tértől 100 méterre a Király utca elején. Könnyen és gyorsan elérhető autóval és többféle tömegközlekedési eszközzel. Kényelmes parkolás az épület alatti mélygarázsban lehetséges.

A tárlatvezetések óránként indulnak a Felső várudvarban a lépcső melletti tárlatvezetés indulási ponttól.

A Látványház tudományos-művészeti játszóházként gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt utat nyit a vizualitás lenyűgöző világába, ahol fény derül rá, miként alakult az emberiség tudása a látásról és látványról - az ókori felfedezésektől napjaink legfrissebb technikai újdonságaiig.

MÚZEUMI ÉVES BÉRLET Az Ludwig éves kártya a múzeum minden kiállítására és szakmai programjára érvényes, a megvásárlástól kezdve 365 napon át.

Fedezze fel a Magyar filmgyártás lenyűgöző világát! Sokan szeretnének bepillantani egy filmstúdió kulisszái mögé, megismerkedni a filmgyártás világával.

Fedezze fel a Magyar filmgyártás lenyűgöző világát! Sokan szeretnének bepillantani egy filmstúdió kulisszái mögé, megismerkedni a filmgyártás világával.

Az Új világ született elnevezésű tárlat közel 600m2-en mutatja be a korszakhatárnak is tekinthető Nagy Háború világát, amellyel az addigi világrend gyökeresen megváltozott: felbomlottak a korábban stabilnak gondolt birodalmak, drámaian megváltozott a kultúra, és a közgondolkodás. A világháború maga alá temette a régi világot, következménye egy újabb világégés, majd a hidegháború lett. Európa testvérháborúban vérzett ki, hogy a 20. századot már Amerika és Oroszország uralják.