Kecskeméti Katona József Színház

Leo Stein - Kálmán Imre Csárdáskirálynő Operett

Dr. Bagdy Emőke mindig is fontosnak tartotta a társadalommal folytatott párbeszédet, a lélektani ismeretek terjesztését, a szakmai közvélemény formálását.

Kecskeméti Katona József Színház

Ki ne gondolt volna már arra, hogy színház az egész világ? És színész benne minden ember? Főleg persze azok, akik tényleg színészek. Mert ők is emberek.

Kecskeméti Katona József Színház

Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság

Négy nézőpontból az elmúlt hónap történései a színpadon.

Kecskeméti Katona József Színház

Legkisebb nézőink számára a mesevilág a balett nyelvén elevenedik meg, az előadás azonban nem kizárólag egy nyelven beszél: izgalmasan fonódik össze a tánc és a próza. A kecskeméti színház tánctagozata, a Kecskemét City Balett és a prózai tagozat művészei közösen hozzák létre a varázslatot a színpadon.

Kecskeméti Katona József Színház

Hogy legyünk jók? Hogyan maradjunk emberek egy embertelen világban? Mit kell feláldoznunk azért, hogy jó emberek maradhassunk?

Aranyosi Péter és Dombóvári István közös estje

Kecskeméti Katona József Színház

A tragikus sorsú, de múlhatatlan emlékű Federico Garcia Lorca költészete a XX. század világirodalmának meghatározó része. Drámaíróként leghíresebb műve az 1936-ban született Vérnász című paraszttragédia, mely egy, a spanyol feudális- patriarchális társadalomban kibontakozó szerelem története.

Kecskeméti Katona József Színház

Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov) Ruszt József Stúdiószínház, Színmű

Kecskeméti Katona József Színház

120 évvel ezelőtt látott napvilágot Anton Pavlovics Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a munkába fásult zsémbes agglegény, Ványa bácsi története.

Kecskeméti Katona József Színház

-zenés színdarab a 30-as évekből-

Kecskeméti Katona József Színház

Gimesi DóraHessmese Mesejáték

Kecskeméti Katona József Színház

Az előadás Kodály Zoltán ránk hagyott szellemi örökségéből táplálkozik. Az előadás hossza: 55 perc egyben

Kecskeméti Katona József Színház

Molière: A képzelt beteg

Kecskeméti Katona József Színház

Sarkadi Imre befejezetlen művét színpadra alkalmazta Ivánka Csaba. Bemutató: 2018. február 9.

Kecskeméti Katona József Színház

Kecskeméti Katona József Színház

Federico García Lorca: Vérnász Színmű A IV. éves színművész osztály vizsgaelőadása.

Kecskeméti Katona József Színház

Georges Bizet - Rogyion Konsztantyinovics Scsedrin: Carmen Kecskemét City Balett előadása