Program


Korál - Amikor vége az utolsó dalnak is

Korál - Amikor vége az utolsó dalnak is

2018. május 5-én nagykoncerttel ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Korál. A 80- as, 90-es években hatalmas sikereket arató kultikus rock együttes a Papp László Budapest Sportarénában áll színpadra. A banda frontembere, Balázs Fecó zeneszerző-énekes felejthetetlen koncertet ígér.

Hazánk legendás rock zenekara, rendhagyó módon, egy közösségi fórumon, videó üzenetben jelentette be, hogy több mint tíz év hallgatás után újra színpadra lép, hogy eddig nem látott módon ünnepeljék meg a jeles évfordulót.
„Eljátszunk mindent, amit a rajongóink szeretnek tőlünk, garantáltan senki nem távozik csalódottan, mert esetleg kimaradt a kedvenc Korál-slágere. 2018-ban 40 évesek leszünk, bőven akadnak a repertoárunkban korszakos dalok, úgyhogy nem egyszerű a program összeállítása, de ez édes teher a számunkra. Igyekszünk összefoglalni az életművünket. Addig játszunk, amíg minden fontos dal sorra nem kerül. Az biztos, hogy megismételhetetlen buli lesz.” – mesélte izgatottan Balázs Fecó.
„Mi az együttesben már nagyon várjuk a májust, készülünk néhány exkluzív meglepetéssel is, elvégre nem minden nap lép fel az ember az Arénában, ahol tizenkétezren éneklik együtt velünk a dalokat” – mondta a Kossuth-díjas zenész, aki társaival már elkezdte tervezni a színpadképet, hogy a slágerek mellett a látvány is maradandó élményt nyújtson a rajongóknak.

Ajánló


PRESSER – 1507. és 1508. koncert 2018. október 7. (vasárnap), 19.00, Papp László…

A Dresch Quartet az Opus Jazz Club rendszeres fellépője, tagjai külön-külön is –…

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt,…